A vár tornyának helyet adó sziklát mesterséges, sziklába véset függőleges árokkal választották le a hegy gerincéről, így szigetszerűen emelkedik ki a „várudvarból". Maga a torony 20x12 méteres külső mérettel és közel 2 méter vastag falakkal épülhetett. A torony, legalsó szintjén kétosztatú volt. A vár 11 méter mély és 2 méter átmérőjű kerek ciszternája (vízgyűjtő) a déli 9x9,5 méteres helyiségben helyezkedet el. A ciszterna belső átmérője 189 cm, a mélysége pedig 11 méter volt. Az alsó szint másik helyiségének mérete 4x9 méter. A torony déli falához egy félköríves védőmű épült, melynek funkciója még nem tisztázott. A torony és a félköríves védőmű egy időben történő kiépítése is kérdéses. Egyes feltételezések szerint a félköríves építmény lépcsőtorony lehetett. A tornyot nyugatról, északról, és keletről falmaradványok határolják. A falak egyrészt statikai szerepet (kontrafalak) tölthettek be, másrészt a torony bejáratához vezető rámpaként is szolgálhattak. Pontos szerepük még nem tisztázott. A toronytól délre egy kisebb sziklatömb emelkedik, amelyen a 8x7 méteres, feltehetően kaputorony helyezkedett el. Az épület közepén egy téglalap alakú akna található, mely feltételezhetően a felvonóhíd szerkezetének csörlőkamrájaként szolgálhatott. A „kaputorony" sziklatömbjét a „várudvar" felöl sziklába véset lépcsősoron lehetett megközelíteni. A „kaputoronytól" kelet-észekeleti irányba egy 40 méter hosszan nyomon követhető várfal indul. A vár területének nagy része a mai napig feltáratlan.

A vár egyike lehetett a tatárjárás előtt épült legkorábbi magánvárainknak. Első említése 1242-ből való. Az írott forrás arról számol be, hogy a várat az Osli Herbord vezette magyar sereg sikeresen visszaszerezte harcias Frigyes osztrák hercegtől, aki a tatárjárás alatt foglalta el azt a mongolok által szorongatott IV. Béla királytól. A 13. század második felétől a várat a Kőszegi-család birtokában találjuk. A nagyhatalmú Kőszegiek a váraikból, köztük a kőszegi felsővárból tartották rettegésben a Dunántúlt és Kelet-Ausztriát. Nem véletlen, hogy a kor embere ragadozó farkasként tekintett rájuk. A vár a korszakot jellemző hatalmi villongások által zűrzavaros időszakban többször is gazdát cserélhetett. Az 1291-es hainburgi békekötés értelmében ezt a várat is le kellett volna rombolni. Nehéz megállapítani, hogy az írott forrásokban megjelenő kőszegi várhoz köthető hadi cselekmények ebben az időben az Óházi „felső" várra vagy a kőszegi „alsó" városi várra vonatkoznak. A Kőszegiektől a várat később Károly Róbert király szerzi meg. A 14. század végétől mindkét kőszegi várat a Garaiak tulajdonában találjuk. Tőlük I. Ulászló király kobozta el 1441-ben és guti Országh Mihálynak valamint Palóci Simonnak adta. 1445-ben Kőszeg városát III. Frigyes foglalta el. A vár feltárásának leletanyagából következtethetően, annak felhagyását a 15. század közepére datálják.

 A legenda szerint a romok alatt kincset rejt a hegy gyomra és minden év karácsony éjszakáján egy pillanatra megnyílik a felsővár alatti a szikla, mely résen át magas vakító láng csap ki így jelezve a kincs helyét. Ha ékszereket nem is, de egyéb kincset mindenképp láthat az arra vetődő vándor, aki fogékony a természet és a történelem szellemét megidéző helyek iránt.

Irodalom:

Bakay Kornél: Castrum Kwszeg. Kőszeg, 1996.

Dénes József: Kőszeg várai. In: Várak, kastélyok, templomok V/5. 2009. 8-11.

Feld István: Kőszeg-Óház. In: Castrum. A Castrum Bene Egyesület Hírlevele Budapest, 2007/1. 147-150.